Machu Picchu, az elveszett város

Machu Picchu: jelentése Öreg Hegy. Az egykori Inka Birodalom elveszett városa. Az Andok hegyláncai között, egy csaknem megközelíthetetlen hegynyergen bújik meg. A Machu Picchu nem csupán egy a világörökségi helyszínek közül, de a világ hét csodájának egyike is.

A Salkantay túraútvonalon közelítettük meg a Machu Picchu-t. Négy nap kemény túra után végre elérkezett a várva várt nap. Hajnali négykor kelés, öt órakor indultunk, hogy elérjük a 7 órás belépőnket. Aguas Calientes városából két lehetőség van feljutni a Machu Picchura. Lehet buszozni vagy gyalogolni. Mi a gyaloglást választottuk, hogy legyen teljes a Salkantay túránk.

Idéntől nagyon sok minden változott a Machu Picchu látogatása kapcsán. Szigorították a látogatást, megpróbálják fékezni a turistaáradatot. Újabban csak meghatározott időpontban és csak idegenvezetővel lehet látogatni. Az első belépés reggel 6-kor van, mi a második rendre kaptunk jegyet, 7 órára. Az első kaput, ami a hegy aljában van reggel öt órakor nyitják. Itt ellenőrzik a jegyeket és az útlevelet, majd innen indul a lépcsőzés fel a főbejárathoz. A Machu Picchura csak útlevéllel engednek be, amit már az első bejáratnál kérhetnek.

Nem könnyű gyalog megközelíteni a Machu Picchut, nagyon meredek út vezet felfele, rengeteg lépcsőt kell megmászni, amíg feljut az ember. Több mint egy órába telt, amíg feljutottunk a főbejáratig. Aki nem szeretné megmászni a sok lépcsőt, busszal is felmehet, a buszjegy ára 24$. Hét órára nagy sor lett a bejáratnál, de öt perc alatt sikerült bejutni. Alig akartam elhinni, hogy itt vagyunk!

Pár évvel ezelőtt, amikor képeket nézegettem a Machu Picchu-ról az a gondolat járt a fejemben, hogy hát igen, csodaszép hely, valahol a világ másik felében, ahova valószínű sose jutok el. És hihetetlen, de sikerült eljutni!

Ahogy beértünk kellett igyekezzünk, meg volt beszélve a találka a túravezetőnkkel, aki már bement a társainkkal, akiknek 6 órára szólt a belépőjük. Persze azért nem tudtuk megállni, hogy lőjjünk gyorsan pár képet útközben. Már nagyon sok ember volt bent, de sikerült megtaláljuk Manut. Tartott egy fél órás ismertetőt a Machu Picchuról, amiben többek között elmondta, hogy annak köszönhető, hogy máig fennmaradt, hogy a spanyolok a hódításkor nem találtak rá, mert ha megtalálták tönkretették volna, mint sok más helyet. Egy amerikai akadémikus, Hiram Bingham fedezte fel újra a Machu Picchut 1911-ben. Inka városok után kutatott és pár helyi indián farmer mutatta meg neki az elveszett várost. Az inkák négy útvonalon közelítették meg a Machu Picchut, mind a négy útvonal eldugott volt és nehezem megközelíthető rajtuk a város.

Miután lejárt az idegenvezetés volt három és fél óránk magunkban felfedezni a helyszínt. Előszőr ajánlatos a fenti részekkel kezdeni, mert aki egyből lemegy a romokhoz az már nem tud visszajönni, ott már egyirányú az út, nem engednek vissza. Így mi előszőr is a Nap Kapuhoz mentünk fel.

Majdnem egy órás emelkedő feljutni ide. Azt tartják, hogy a Nap Kapu úgy volt megépítve, hogy december 21-én, amikor náluk a nyári napforduló van napkeltekor a nap átsüt rajta és be egyenesen a város Nap templomába. Az inkák számára amúgy nagyon fontos volt a napfelkelte, a halottaikat is magzati pozicióban a napfelkelete irányában helyezték el.

Innen fentről megcsodálhattuk a várost és a környező hegyeket. Elüldögéltünk kicsit majd igyekeztünk lefele, mert fogytán volt az időnk. Visszaérve tanakodtunk, hogy menjünk-e még fel az Inka hídig, aztán végül azt se akartuk kihagyni, így gyorsan felszaladtunk és megnéztük azt is.

A Machu Picchu területén van pár láma, ami szabadon kószál és ha szerencséd van még fotózkodhatsz is vele. Mi is láttunk párat, nagyon aranyosak voltak, volt amelyiket meg is simogattuk.

És persze mi is elkészítettük, a képet, amire sokan vágynak, a híres láma és a Machu Picchu képünket.

Mielőtt bementünk volna a romok közé leültünk azon a helyen, ahonnan a legtöbb kép készül a Machu Picchuról és csodáltuk a helyet. Van egy varázsa helynek, különleges érzés ott lenni.

A város legelején van egy őrház és mellette egy kő, azt tartják, hogy mikor valaki látógatóba érkezett először áldozatot kellett itt bemutatnia. Amúgy az inkák körében jellemző volt az áldozat bemutatása, a legtöbbször állatokat, de volt hogy gyerekeket áldoztak fel az Isteneknek.

Beérve a romok közé már nagyon sok volt az ember, nehezen lehetett haladni. Az időnk is fogytán volt, úgyhogy kellett igyekezzünk. Bejártuk a felső és alsó városrészt, csodáltuk, hogy az évszázadok során milyen jól fennamaradtak a falak. Kószáltunk a romok között és még mindig alig akartuk elhinni, hogy eljutottunk erre a csodás helyre. Megnéztük a város főterét, a szent helyeket, a lakóhelyeket. Az inkák nagy harmóniában éltek a természettel, maga a város is nagyon szépen beépül a környezetbe. Leültünk kicsit még a romváros egy csendesebb zúgában, hogy magunkba szívjuk a látványt.

Hamar elrepült az idő, kellett igyekezzünk vissza, mivel délután 3 óráig vissza kellett érjünk Hidroelectricaba, ott várt a busz, ami visszavitt Cuscoba.

Ha tetszenek a bejegyzések, hasznosnak tartod őket és értékeled a munkánkat, köszönetképp meghívhatsz egy kávéra a következő linkre kattintva: MEGHÍVLAK EGY KÁVÉRA!