Chimborazo (6263m): az ecuadori Andokban a Föld középpontjától legtávolabb eső hely, az egyenlítői kidudorodás miatt. Ezért azt is tartják, hogy a Chimborazo 2168 méterrel magasabb az Everestnél, ha a tengerfenékhez mérjük. Itt vagyunk a legközelebb a naphoz is a Földön.
Nagy kihívás elé néztünk a mai nap. Készültünk felmenni 5100m magasba a Chimborazo hegyre. Kicsit izgultunk hisz pár hónapja még álmodni se mertük volna, hogy feljutunk ilyen magasba. Abban reménykedtünk, hogy azért volt a túra a Quilotoa tónál, ami megedzett kicsit.
Reggel 6-kor keltünk, reggeli, majd jó sok ruha magunkra öltése következett. 7:30-kor volt egy busz, ami elvitt Riobamba-ból a Chimborazo rezervátum bejáratához, ami 4374m magasan van.
Innen egy 8km-es szakasz várt ránk az első menedékházig. Indultunk is volna, mikor megállított két osztrák túrázó, hogy 5$-ért fejenként felvisznek autóval, ha vagyunk többen. Sokat gondolkodtunk, hogy menjünk-e, hisz mi gyalog szándékoztunk felmenni, de aztán beadtuk a derekunkat, azért, mert visszafele bizonytalanok voltak a buszjáratok s gondoltuk, ha megkésünk, nehogy fennragadjunk a hegyen. Meg persze abban a magaságban 8km emelkedő nem semmi.
Így a túránkat az első menedékháztól kezdtük. Eleinte bizony nehezen haladtunk, kevés volt a levegő, de ahogy haladtunk felfele nőtt az adrenalin, s azzal együtt az erőnk is. Szerencsére gyönyörű időt kaptunk el, végig látszott a hegy meg a környék. Ritka itt ilyen szép időt és ilyen jó látási viszonyokat kapni. Egy nappal ezelőtt mesélték, hogy havazott, nagy szél volt és látni se lehetett semmit. Most is volt szél, elbírtuk a sapkát és a meleg ruhákat, de közbe gyönyörűen sütött a nap.
Érdekes volt a táj itt, növények persze ilyen magasan már nem voltak, kicsit olyan volt, mintha a holdon járnánk. Sok a vicuña errefele, ami egy a tevék családjához tartozó, vadon élő állat Dél Amerikában, a láma rokona. Láttunk belőle mi is párat, azt mondják egy időben kihaltak itt Ecuadorban, de aztán visszatelepítették őket, most elég sok van belőlük.
Felértünk a második menedékházhoz (Refugio Whimper-5000m), itt tartottunk egy rövid pihenőt, aztán mentünk is tovább a Condor Cocha nevű lagunáig, ami 5100m-en van.
Jó hideg volt már itt fenn, a laguna félig be volt fagyva. Fényképezkedtünk, majd úgy döntöttünk, hogy még egy kicsit fennebb merészkedünk, így jutottunk el 5113m-ig. Igazából idegenvezető és felszerelés nélkül ennél tovább már nem engednek. Beszélgettünk egy kicsit a taxissal, aki felhozott az első menedékházig, ő mesélte, hogy a csúcshódítás este 11 órakor indul, hajnalra érnek fel és ott maximum 10 percet lehet fennt maradni. Ott már nagyon hideg van és a levegő is nagyon kevés. Azt is mesélte, hogy egy ecuadori hegymászó, aki feljutott az Everestre is azt mondta, hogy oda könnyebben feljutott, mint a Chimborazora. (Igazi hazafi 😉)
Nem lehet leírni, hogy milyen jó érzés ott fennt 5113m-en lenni. Elfog ott fennt egy hatalmas nyugalom és boldogságérzés. Az adrenalin is megugrik, ott már nem éreztük a fáradtságot és az oxigénhiányt.
Lefele is tartott még ez az érzés, szinte szaladva jöttünk lefele. Visszaérve az első menedékházba, leültünk, és megittuk életünk első koka-teáját. Az még dobott egyet a hangulaton.
Végül megbeszéltük a taxissal, aki felhozott, hogy visszahoz az egészünket Riobamba-ig még 5$-ért fejenként, így nem kellett várjunk buszra se, hamar visszaértünk a városba.
Az adrenalin és a koka tea körülbelül addig is tartott, amíg visszaértünk. Még épp ettünk valamit és bezuhantunk az ágyba, pedig nem volt még este. Megviseli azért a szervezetet ez a magasság, estére megfájult a fejünk is kicsit, meg a torkunk, ahogy szívtuk azt a hideg levegőt. De másnapra kipihentük magunkat és minden rendben volt.
Ha tetszenek a bejegyzések, hasznosnak tartod őket és értékeled a munkánkat, köszönetképp meghívhatsz egy kávéra a következő linkre kattintva: MEGHÍVLAK EGY KÁVÉRA!
Úticélok 